Milyen gondolataim támadnak ma éjszaka rólad, Walt

Whitman, mert fejfájósan lődörgök a

mellékutcákon a fák alatt elfogódott tekintettel

bámulva a teliholdat.

Éhségbe fáradtan és a képzelet kirakatait méregetve

a neon-gyümölcsű nagyáruházban,

felsorolásaidról álmodozva.

Micsoda testes őszibarackok, micsoda félhomály!

Egész családok vásárolnak ma este! Férjekkel

teli folyosók! Asszonyok nyakig a tenger

körtében, gyerekek a paradicsomban - te meg,

Garcia Lorca, mit csináltál ott a

görögdinnyéknél?

Láttalak téged, Walt Whitman, gyermektelen,

magányos vén turkáló, piszkálódtál a

frizsiderben a hús között és szemeztél a

fűszeres fiúkkal.

Hallottalak kérdezősködni: Ki szeletelte föl a

disznóhúst? Mibe kerül a banán? Te vagy az,

Angyali Gyermek?

Ide-oda ténferegtem a ragyogó konzervhegyek közt,

mindig a nyomodban, sarkamban egy

képzeletbeli áruházi detektívvel.

Végig a tágas folyosókon nagy léptekkel egymásba

fogódzva magányos képzeletünkben articsókát

kóstolgatva, minden megfagyott édesség

birtokában, és soha nem érintve a kasszát.

Hová megyünk mi, Walt Whitman? Zárnak egy óra

múlva. Milyen utat mutat a szakállad ma éjszaka?

(Megérintem könyvedet és Odüsszeiánkról álmodom

a nagyáruházban és lehetetlenül érzem magam.)

Magányos utcák sorát rójuk egész éjszaka? Árnyat

árnyhoz adnak a fák, sötétek a házak,

magunkra maradunk mind a ketten.

Kék autók között a parkolóhelyeken lődörgünk a

szerelem elveszett Amerikájáról álmodozva,

míg haza nem érünk csöndes kunyhónkba?

Ó, kedves apánk, deres szakállú, magányos vén

példaadó, mi maradt Amerikából, mikor

Kháron átevickélt a folyón és kiszálltál a

füstölgő partra és bénán bámultál a Léthe

fekete vizein távolodó csónak után?

Ezt a verset találtam meg szinte legutoljára és nagyon megtetszett, hogy olyanokat is megemlít, akiket nemrég ismertem meg. Mint a rimbaud, ez is egy nagyon egyszerű, semleges cselekvést mutat be, olyan kis megjegyzésekkel, amik különlegessé teszik. Számomra.