E sötét szobákan, ahol lélekszakada,

napjaim terhét hurcolom, forgolódva erre-arra,

ablakokat keresek. – Mintha csak egy ablak,

mely kinyílik, a megváltással volna teljes.

De ablakok sehol sincsenek, vagy csak én

nem lelek egyet se. De jobb is így. A fény,

ha gyúl, talán megint csak újabb gyötrelem lesz.

Ki tudja, milyen ismeretlen dolgokat mutathat.

Ez a vers se lett a kedvencem, ennek ellenére pont azt mutatja meg, amit már az előszóban se tudtam rendesen megfogalmazni. Azt a részt, amikor nem tudjuk elfogadni önmagunkat, illetve el tudjuk, de mások kedvéért igyekszünk úgy tenni, mintha meg akarnánk változni. 
Erre nem ismerek jó szót.