- Most ő számomra a művészet - mondta a festő, komolyan. - Néha azt hiszem, hogy a világ történetében csak két nevezetes korszak van. Az egyik az, mikor a művészetben új kifejezőeszköz tűnik föl, a másik pedig az, mikor a művészetben új egyéniség tűnik föl. Ami az olajfestés föltalálása volt a velenceieknek, ami Antonius arca a kései görög szobrászatnak, valamikor az lesz énnekem Dorian Gray arca. Nemcsak azért, mert őt festem, őt rajzolom, őt tanulmányozom. Természetesen ezt is megtettem. De ő sokkal több nekem, mint egy modell. Nem mondom, hogy elégedetlen vagyok azzal, amit róla festettem, vagy hogy Dorian Gray szépsége olyan, hogy a művészet ki se tudja fejezni. Nincs semmi se, amit a művészet ki ne tudna fejezni, és tudom, hogy az, amit a vele való találkozásom óta csináltam, jó munka, életem legjobb képe. De az egyénisége - bárcsak értenéd - valami különös úton merőben új művészi szemléletet, merőben új stílust sugallt. Másképpen látom a dolgokat, másképpen gondolkozom róluk. Most az életet olyan módon ragadom meg, ahogyan azelőtt rejtve maradt előttem. “Megálmodják a formát, nappali gondolattal” - ki is mondja ezt? Elfelejtettem, de Dorian Gray éppen ez volt számomra. Ennek a fiúnak puszta látása - mert ő nekem csak fiú, noha már túl van a huszadik évén -, a puszta jelenléte - jaj, alig hiszem, hogy el tudod képzelni, mi mindent jelent nekem. Anélkül hogy tudná, egy új iskola vonalait tárja föl, azt az iskolát, mely egyesíti magában a regényes szellem minden szenvedélyét s a görög szellem minden tökélyét. Lélek és test harmóniája, milyen nagy dolog ez. Mi őrültek, különválasztottuk ezt a kettőt, és kitaláltunk egy realizmust, mely közönséges, s egy idealizmust, mely üres. Henry, ha tudnád, mit jelent nekem Dorian Gray. Emlékszel arra a tájképemre, melyért Agnew azt az óriási összeget ígérte, de én mégse tudtam tőle megválni? Életem egyik legjobb képe. És miért? Mert amíg festettem, Dorian Gray mellettem ült. Valami furcsa áram sugárzott át belőle énbelém, és életemben először láttam az erdős lapályon azt a tüneményt, melyet folyton kerestem, de eddig sohase találtam meg.

Oscar Wilde-ra a legtöbben azt mondják, hogy giccses, én pedig nem szeretem a giccset. „Különös befolyásod van reám. Ha egyszer bűnt követnék el, idejönnék és bevallanám teneked. Te pedig megértenél.” Vannak olyan dolgok, amiket elolvasunk és úgy érezzük, mi mondtunk el valamit, csak más hangjával. A Dorian Grey arcképét a saját titkomnak érezhetem, annak ellenére, hogy más is ugyan azokat a szavakat olvassa. Különleges.